Csák host-hostess-model datasheet

可靠的模型

你喜欢的工作,这种模式吗?
发表我们的模型数据库的工作机会!
点击这里!

适合打印版本适合打印版本通过电子邮件发送通过电子邮件发送PDF版本PDF版本

1991-ben Ukrajnában (akkor még a Szovjetunióban) születtem,
1999-ben költöztünk Budapestre. Szülőhazámban a magyar óvoda miatt tanultam meg
magyarul,de az ukrán nyelvet sem felejtettem el. Első két iskolás évemet még
Ukrajnában töltöttem.1999-ben beírattak az Angol Tagozatos Általános Iskolába. Ezután
a Károlyi Mihály Fővárosi Gyakorló Kéttannyelvű Közgazdasági Szakközépiskolában
folytattam tanulmányaimat. Tavaly érettségizem és felvételt nyertem a Budapesti
Corvinus Egyetemre Alkalmazott Közgazdaság szakára. Eddig csak nyáron vállaltam
munkát gyorsétteremben illetve a családi vállalkozásban segítettem (Hannox KKT)
eladóként és belekóstoltam a logisztikai részébe is. Eddig egy Angol felsőfokú
nyelvvizsgával rendelkezem. Középiskolás éveim alatt az intenzív angol mellett
németet is tanultunk, de iskolán kívül külön órákra is jártam oroszból,mivel
kiskorom óta tudok oroszul,de az idő során elfelejtettem,amit szerencsére
sikerült feleleveníteni. Az egyetem mellett sportolok (foci,kosár) illetve
zenélek is. Mindenféleképpen szeretnék egy állást szerezni nem csak a nyári
szünetre de az egyetemi évek alattra is,mivel albérletbe költözök és
természetesen mindezt saját pénzből szeretném megvalósítani.

等级: 
业余
居留
国家: 
匈牙利
省: 
Budapest
解决: 
Budapest
出生资料
年龄: 
21
性别: 
外观
头发颜色: 
布朗
头发长度: 
眼睛颜色: 
布朗
高度: 
181 cm
重量: 
76 kg
胸围尺码: 
96 cm
腰围: 
88 cm
臀围: 
95 cm
甜点的大小: 
44
鞋码: 
44
损伤: 
我没有任何伤害。我有美丽的肌肤!
穿刺: 
我没有任何穿孔。
纹身: 
我没有任何纹身。
眼镜: 
我不有眼镜
额外信息
投资组合: 
我没有一个组合。
护照: 
我有一本护照。
高中毕业: 
我有一个高中毕业。
驾驶执照: 
我没有驾驶执照。
资质或专业: 
Érettségi
汽车: 
我没有车。
口语外国语言: 
English(英语)
Russian(俄语)
我的爱好: 
Zene,labdarúgás,kosárlabda
需要什么类型的工作?: 
工作经验: 

GyorséttermiEladóiLogisztikai 

Anonymous fényképe - Hostess- Modell adatlap - VIP Budapest Hostess és Modellügynökség
Anonymous fényképe - Hostess-Modell adatlap - VIP Budapest Hostess és Modellügynökség
Anonymous fényképe - Hostess-Modell adatlap - VIP Budapest Hostess és Modellügynökség
Anonymous fényképe - Hostess-Modell adatlap - VIP Budapest Hostess és Modellügynökség
Anonymous fényképe - Hostess-Modell adatlap - VIP Budapest Hostess és Modellügynökség
Anonymous fényképe - Hostess-Modell adatlap - VIP Budapest Hostess és Modellügynökség
Share this
没有投票

评论

发表新评论

此内容将保密,不会被其他人看见。
笑脸
:):D:bigsmile:;):p:O:|:(:~:((8):steve:J):glasses::party::love:
  • 自动将网址与电子邮件地址转变为链接。
  • 允许的HTML标签:<a> <em> <strong> <cite> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd>
  • 自动断行和分段。
  • Textual smileys will be replaced with graphical ones.

更多关於格式化选项的信息

CAPTCHA
这个问题是测试你是否是人类访客,以防止自动垃圾邮件提交。
Image CAPTCHA
Enter the characters shown in the image.

:: Pranczék webdesign

eXTReMe Tracker