Portfólió fotózás, modellkönyv készítés, hostess portfólió, modell portfólió

Gerő Adrienn szépségkirálynő lett Máltán!

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változatKüldés e-mialbenKüldés e-mialbenPDF verzióPDF verzió

Gerő Adrienn Magyarországot képviselve koronát hozott haza Máltáról ezzel nemzetközi szépségversenyen bekerült a Top 5-be!

A fiatal Modell lány még csak rövid ideje foglalkozik modellkedéssel és ez volt az első nemzetközi szépségversenye de már most csúcsformában van és ráadásul a Miss World Bikini Model nemzetközi szépségversenyen 5.helyezett lett és koronás helyezést nyert el!

A modell lány tovább folytatja szépségkirálynői karrierjét hiszen már október végén repül is Dél-Afrikába Johannesburgba ahol Magyarországot képviseli mint Miss Heritage Hungary 2015.

A szépséget két vezető hazai modellügynökség is foglalkoztatja, az UP Modelmanegement és a VIP Budapest Hostess és Modellügynökség is valamint Sütő Enikő is személyesen segíti a lány karrier építését.

A szakmabeliek szerint fényes jövő és modellkarrier vár Adriennre aki nem csak külsejének köszönheti az eddig elért eredményeit de pozitív személyiségének, kitartásának és motiváltságának is.

Drukkoljunk együtt Adriennek november 15.-én a Miss Heritage nemzetközi szépségverseny döntőjén hogy onnan is koronával térjen haza és méltó módon képviselje hazánkat!

Facebook oldal:
https://www.facebook.com/geroadrienn

Share this
Értékelés: Nincs
Átlag: 5 (1 vote)

Hozzászólások

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.
Hangulatjelek
:):D:bigsmile:;):p:O:|:(:~:((8):steve:J):glasses::party::love:
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • Engedélyezett HTML jelölők: <a> <em> <strong> <cite> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
  • Textual smileys will be replaced with graphical ones.

További információ a formázási lehetőségekről

CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.

Szeretnél mindenkit lenyűgözni, de nem vagy biztos benne, hogy megvan a munkádhoz megfelelő ruhád?
Varrodánk rád szabja táncosruhádat és stylistunk segít a választásban!
Magyarországi megrendeléshez keress meg minket honlapunkon:
http://www.bettymode.hu/hu/
Ruháinkat webshoppunkon keresztül külföldről is megrendelheted: http://www.clubtailor.com/

Rouge Fashion - Táncos ruhák

Profi fotósokat keresünk!

Tapasztalt erotikus és portfólió fotósokat keresünk! Jelentkezz!
Tölts fel fotós adatlapot a rendszerünkbe!

Ingyenesen hirdetheti vállalkozását a www.smbdir.com oldalon is!

:: Pranczék webdesign



Figyelem!!! A VIP Budapest Hostess és Modellügynökség egy ingyenes internetes hirdetési portál.
Munkáltatóként nem alkalmazunk senkit, a munkáltatói jogok gyakorlásának és a vonatkozó jogszabályok betartásának felelőssége minden esetben az oldalunkon hirdetést feladó személyt terheli.
Az oldalt üzemeltető semmilyen nemű felelőséget nem vállal az oldalakon megjelenő hirdetések, ajánlatok taralmáért! Az oldal egyelőre csak teszt üzemmódban működik.
Amennyiben megvásárolná oldalunkat várjuk ajánlatát: info@vipbudapesthostess.com!